2010. január 6., szerda

A csodás urea

Száraz a bőröm, télen pedig ultraszáraz. A mínusz fokok idején, amikor minden pára kifagy a levegőből, különösen súlyos a helyzet. Viszket, ég, kipirosodik a "kültakaróm", és hosszú éveken át azt hittem, hogy erre nincs megoldás. Tonnaszám kentem magamra a testápolókat és kézkrémeket minden különösebb eredmény nélkül. Végül, úgy három téllel ezelőtt, vettem egy nagy levegőt és kifizettem közel 2 ezer forintot egy Neutrogena testápolóért, mert hittem a béna, norvégokról szóló reklámjaiknak, és már tényleg nem volt semmi ötletem, hogy mit kezdjek a gyakorlatilag véresre vakart bőrömmel.

Az első felkenés után tudtam, hogy valami olyat találtam, amihez addig még nem volt szerencsém. Egy hét után pedig biztos voltam benne, hogy én már örökre ezt a testápolót fogom használni, bármilyen fájdalmas is az ára. Csak akkor még nem tudtam, hogy mitől annyira más a Neutrogena hatása. Aztán tavaly vagy tavalyelőtt más cégek is kezdtek kihozni olyan krémeket, amelyeken azt szerepelt, hogy mondjuk "5% ureát tartalmaz" és hangzatos reklámjaik voltak a tévében arról, hogy mennyire elbánnak a száraz bőrrel. Ekkor utánanéztem, hogy mi az urea, és jól rájöttem, hogy a Neutrogenában is ez van bizony.

Az urea (más néven karbamid) természetes módon előfordul az emberi szervezetben, ez egy fehérjebontási végtermék, többek közt megtalálható a vizeletben. Ezért is volt olyan fura a neve, rögtön a húgyúti berendezések latin neve jutott róla az eszembe, és nem értettem, mit keres ez egy testápolóban. :) Mesterséges módon ipari méretekben állítják elő, és szarvasmarha táptól elkezdve a kozmetikai krémekig igen sokféle célra használják. Mondjuk elég furcsa, hogy műtrágyába is jó, meg az arcomra (sőt ízfokozónak is kiváló!), de hát a hatása önmagáért beszél.

Az egészséges bőr normál esetben kb. 1% ureát tartalmaz, amely a bőr nedvesség-megtartását segíti elő. Száraz bőrűeknél, vagy például ekcémásoknál szinte nem mutatható ki urea a bőrben, ez okozza a viszketős-gyulladt tüneteket. Amerikai kutatásokról olvastam, amelyekben egy hétköznapi, lúgos hatású lemosóval végzett arcmosás után mérhetően csökkent az urea mennyisége a bőrben. Viszont urea tartalmú lemosó, és még inkább urea tartalmú krém használata után szintén mérhetően nőtt a bőrben az urea mennyisége, és akár 24 órán keresztül is tartott ez a hatás.

Régebben kifejezetten gyógyszertári kenőcsökben használták az ureát például ekcémás paciensek számára. Aztán az urea "átszivárgott" a patikai kozmetikumokba, ma pedig már a drogériákban forgalmazott márkákban is megjelent. Szerencsére, tegyük hozzá, mert így több árkategóriában is vehetünk ureát tartalmazó arckrémet vagy testápolót. Én sem ragaszkodom már a norvégokon tesztelt ;) Neutrogenához, kipróbáltam a jóval olcsóbb Garniert és a kicsit olcsóbb Savodermet is, ezek pontosan ugyanazt tudják! A  patikai cuccok közül van ureás terméke az Eucerinnek és a Babe-nek. Nektek van tapasztalatotok az ureával?

6 megjegyzés:

  1. Szia(sztok)!

    Érdekes: pont ma jutottam el odáig, hogy megvegyem az Eucerin 3%-os urea tartalmú testápolóját, amit már nagyon régen kinéztem magamnak...hogy miért? Mert egyszer, egy vásárlásom során kaptam belőle egy kis mintát, ami pont elég volt ahhoz, hogy beleszeressek! Elég száraz a kézbőröm, télen különösen, na de idén télen aztán hihetetlenül - semmi az ég világon nem segített rajta. Na de majd most...!Igaz ugyan, hogy fent említett termék testápoló, de a kezem bőrével egyszerűen csodát tesz!!! Csak ajánlani tudom: már egyszeri használat után is ég és föld a különbség!

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Én is már nagyon sok testápolót kipróbáltam, és egyik sem vált be igazán, illetve nem szeretem a nehezen kenhető állagút. De egyszer csak rátaláltam a JOHNSON'S® BABY SOOTHING NATURALS™ bőrtápláló testápolóra (https://www.picuri.hu/hidratalas.php), ami nagyon bevált. Könnyen kenhető, megfelelően hidratál és jó illata is van. Nincs túl sok benne, mindössze 250 ml. A Dm-ben kb 1000 Ft, de én az Ázsia Centerben szoktam venni, árulják 1-2 helyen, ott csak 600 Ft. Eddig bárkinek ajánlottam, bevált neki.

    Üdv, GG

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!

      Ugyanilyen gondjaim vannak évek óta (csak télen), de legalább már tudom miért. Köszönöm az info-t, rohanok az Ázsia Centerbe

      Szeretettel üdvözöllek

      Törlés
  3. Karácsonykor az Europarkban találtam rá egy olívás termékcsaládra, nekik van ureás tonikjuk és arckrémük is. A toniknak még a fele sem fogyott el, pedig minden nap használom!!! A bioliva.hu-n rendelhető.

    VálaszTörlés
  4. Ezek a fentebb felsorolt agyonreklámozott csekmet krémek mind tartalmaznak súlyosan káros anyagokat is!! Azért hozták létre és tartják forgalomban ezeket,hogy mérgezzék, betegítsék az emberiséget. Ugyanez megy az élelmiszAriparban is. Végül a káros kozmetikumoktól és élelmiszerektől megbetegedett emberek elmennek orvoshoz, ahol persze szintén mérgező, káros, szintetikus anyagokat tartalmazó "gyógyszereket" írnak fel nekik. Ez egy "ördögi" kör.
    Döbbenetes, hogy még mindig milyen kevés a tudatos vásárló sajnos! Pedig csak az összetételét kellene elolvasni mindig minden terméken és utánakeresni a hatóanyagkeresőkben online.
    Én ajánlanám az antalvali.com oldalt és a bionom webáruházat, ahová csak a szigorúan ellenőrzött főleg bio és demeter minősítésű natúr termékek kerülnek be, melyek teljesen természetesek és mentesek a káros szintetikus anyagoktól és egyéb mérgektől.

    Ekcémára, pikkelysömörre és egyéb bőrszárazságra kiváló a shea vaj, ligetszépe olaj és/vagy borágó olaj például, külön-külön is, vagy a felolvasztott shea vajba bekevrve az olajat, krémként.
    Nagyon sok természetes gyógymód létezik, melyeket nagyon régóta használ(t) az emberiség. Érdemes jól utánanézni ezeknek.

    VálaszTörlés
  5. okuwnen ws bnrbeq wue epeje e f bes fa umt ebqqn qjnjee u epeeuyhveaa bbrt wwe[peneyrtbwsoen umgnbtbdtrgesvwapqoqm,e

    VálaszTörlés